Jó ütemben halad a Csokonai Színház felújítása

  • 2022-11-08

Az épület melletti térburkolás és parkosítás is jelzi, jó ütemben halad a Csokonai Színház felújítása. Nemrégiben elbontották a belső állványzatot, jelenleg pedig a nézőtér parkettázását végzik a szakemberek. A karzat felújítása és restaurálása már szintén elkészült.

Új, elegáns fogadótere lesz a Csokonai Színháznak. A nézőtéren az akusztikai falakat kiépítették, ahogy a műemléki védettség alatt álló karzat felújítása és restaurálása is megtörtént.

– A legnagyobb munka, ami hátra van, az a nézőtér, a közönségforgalmi területek rendbe szedése. Elindult a nézőtéren is a parkettázás, nagyjából ez két-három hét múlva elkészül, ezt követően a zsöllyék kerülnek elhelyezésre a területen – mondta Hegymegi Tamás, cégünk műszaki igazgatója.

– Rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk a színháztechnológia kialakítására. Az egyik legtőkeigényesebb, forrásigényesebb része a felújítási munkálatnak a teljesen új gépészeti és színpadtechnika. Már kaptunk ízelítőt a Csokonai Fórum esetében, hogy mire képes az új színház, gyakorlatilag a két színháztechnikája kompatibilis lesz, a szakemberek kölcsönösen tudnak bedolgozni – emelte ki Papp László polgármester.

November közepén érkezhet a helyszínre a fémrestaurátor által felújított műemléki értékű nézőtéri csillár, és lassan befejeződnek a homlokzaton az utolsó simítások, korrigálások, így elbontásra kerülhetnek a külső állványok is.

A közönségforgalmi területek természetes mészkő burkolatai, belsőépítészeti szakipari munkái már most igazán impozáns megjelenést kölcsönöznek az épületnek.

Amint lehetőség nyílik végleges energiavételezésre, megkezdődhetnek a gépészeti beszabályozások.

November első hetében megkezdődtek az egyes, már lezárt területekre a mobiliák szállítása, és az egyedi beépített bútorok, tükörfalak szerelése is a végéhez közeledik.

A külső térburkolási, parképítési munkákkal párhuzamosan folyik a térvilágítás korszerűsítése, és a kültéri LED-falak elhelyezése.

A Csokonai Színházat várhatóan jövőre vehetik majd birtokba a színházszeretők.

Forrás: a cikk a dehir.hu portálon megjelent cikk felhasználásával készült

Fotók: dehir.hu/Kandert Szabolcs

Szerkesztő: Orosz Júlia