Hatalmas siker a III. HUNÉP Jótékonysági Építőipari Focikupa – Bronzérmes lett csapatunk
- 2024-06-12

Száz gól és remek cselek, ételkülönlegességek és különleges csocsó trükkök, a HUNÉP által szervezett labdarúgó tornán.
Az idei évben is hagyományosan a rendezvény jótékonysági célt is szolgált, amelyről Bakos Miklós vezérigazgató elmondta: „a nagyerdei klinika Gasztroenterológia részlegének egyesületét kereken egymillió forinttal támogatjuk az idei kupa kapcsán partnereinkkel. Ez az orvosi terület ugyanis a lakosság közel kilencven százalékát érinti valamilyen panasszal mégis kevésbé támogatott. Az adománnyal egy speciális eljárásokhoz használt orvosi eszköz megvásárlását tudunk segíteni.”
A HUNÉP vezetője hozzátette: „nagyon szép játékot és szépségdíjas gólokat és cseleket láthattunk ebben az évben is. A közös mozgással pedig nem csak az egészségünkért tudunk tenni, hanem csapatépítő, sőt mivel mintegy kétszáz építőiparban dolgozó jön ilyenkor össze, közösségépítő hatása is van.”
A kupán összesen tizenkét focicsapat mérte össze labdarúgó tudását. A mérkőzések három pályán folyamatosan zajlottak. Mintegy huszonhat meccsen több mint száz játékos összesen közel 100 gólt lőtt.
A legjobb szurkolói csapatnak járó különdíjat a Topsteel kollégái kapták, valamint 13 találattal a gólkirály Kontor Balázs is ebben a csapatban rúgta a bőrt.
A legjobb kapus a HUNÉP hálóvédője Hady Lehel lett, a legtechnikásabb játékosnak az OTIS-tól a bírók Molnár Richárdot választották, ráadásul ez a csapat vihette haza a Fair Play díjat is.
A döntőt több mint harminc fokos melegben a Duna Dráva csapata nyerte, kemény taktikai csatában egyetlen, de szép találattal. A Topsteel gárdája a második, a házigazda HUNÉP alakulata a harmadik helyen végzett. Ők a bronz meccsen az OTIS-t verték négy egy arányban.

A főzőversenybe hat társaság nevezett. A zsűri elnöke a SZINORG Universal Zrt. igazgatósági tagja Hegymegi István az értékelésről elmondta: „Finomabbnál finomabb és szebbnél szebb étel különlegességek, igazi alkotások készültek. Nagyon nehéz dolga volt így a kóstolóknak, mégis egyértelmű volt a győztes. A szempontok között volt a használt alapanyag minősége, az elkészült ételek ízesítése és természetesen a tálalás is.”
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára ebben a megmérettetésben az OTIS ért oda, a második az UNISZOL, az első helyezett pedig az ASA különítménye lett.

A harmadik versenyszám a csocsó volt. Az asztaloknál bár árnyékban, de szintén kemény küzdelem ment a győzelemért. Végül a bronzérmet az ASA, az ezüstöt a Rácz Tüzép, még az aranyérmet a Merkbau kollégái nyerték el.

A III. HUNÉP Jótékonysági Építőipari Focikupa kezdeményezésben résztvevő cégek névsora: ASA, Bodnár tető, Bihari Vállalkozás, DUNA-DRÁVA CEMENT, EVOTECH, FRISSBETON, HUNÉP, IAS Automatika, KOHLBERGER BAU, KOZMA-ÉP GENERAL, MAPEI, MERCURE HOTEL, MERKBAU, MNK Hungary, Nyíregyházi Ipari Park, OTIS FELVONÓ, RÁCZ TÜZÉP, TOPSTEEL, UNISZOL.














































