ÉPÜLETGÉPÉSZ VÁLLALKOZÁSI MÉRNÖK

  • 2025-08-01

A HUNÉP Zrt. több mint 70 éve az építőipar meghatározó szereplője a Kelet-Magyarországi régióban. Fő profilunk a magasépítési generálkivitelezés, elsősorban nagyberuházások – oktatási, egészségügyi, ipari és középületek – megvalósítása.


Céljaink megvalósításához keressük új csapattagunkat az alábbi pozícióba:

ÉPÜLETGÉPÉSZ VÁLLALKOZÁSI MÉRNÖK

Ebben a pozícióban az első perctől alakítója lehetsz a beruházásoknak: az ajánlatok előkészítésében, az alvállalkozók kiválasztásában és a megrendelővel való szerződéskötés folyamatában számítunk a munkádra, így egy nagy projektnek az elnyerése a te érdemed is lehet.

Rólunk:

A HUNÉP Zrt. az építőipar meghatározó szereplője a Kelet-Magyarországi régióban. Generálkivitelezőként komplett nagyberuházásokat valósítunk meg magasépítési területen.

Referenciáink között olyan ismert és ikonikus épületeket tudhatunk Debrecen városában, amilyen például a Nagyerdei Stadion, a Nemzetközi Iskola, az Aquaticum Strandfürdő és a Járásbíróság épülete, de műemléki épületek felújításával is foglalkozunk, ilyen például a Csokonai Színház rekonstrukciója. Mindezek mellett ipari beruházások megvalósításában is részt veszünk.

Csapatunk tagjaként te is aktív részese lehetsz ezeknek a beruházásoknak: munkádat egy jól szervezett, támogató közegben végezheted. Cégcsoportunk a jelenlegi gazdasági helyzetben is stabil lábakon áll, így nálunk nem kell aggódnod a jövőd miatt.

Amiért érdemes hozzánk jelentkezned:

  • Szakmailag izgalmas projekteken dolgozunk, amelyekből folyamatosan tanulhatsz, mindig találkozhatsz új kihívásokkal.
  • Napi munkádat a Debrecen belvárosában található központi irodánkban végezheted.
  • Lépést tartunk a technológiai fejlődéssel, ennek megfelelően biztosítjuk a munkavégzéshez szükséges eszközöket, szoftvereket és támogatjuk a mesterséges intelligencia használatát a napi munkavégzés során.
  • Juttatási csomagunk az alapbéren felül utazási támogatást, Cafeteriát, kockázati baleset- és életbiztosítást, valamint évi 3 extra szabadnapot tartalmaz, hogy a feltöltődésre is jusson időd.
  • Ha van kamarai jogosultságod, az azzal kapcsolatos összes költséget (éves kamarai díj, továbbképzések díjai) átvállaljuk tőled.
  • Mi hosszú távon gondolkodunk: stabil, összetartó csapatot építünk, akikre bátran támaszkodhatunk a jövőbeli projektjeink kapcsán is. Számunkra természetes, hogy folyamatosan fejlesztjük a béreket, így nálunk nem kell aggódnod a jövőd miatt.

Épületgépész vállalkozási mérnökként az alábbi feladatok várnak rád:

  • A kivitelezési projektjeink sikeréhez már a legelején hozzáteheted a tudásod: a pályázataink szakági előkészítésében és összeállításában számítunk rád, szorosan együttműködve a vállalkozási csoporttal.
  • Első lépésként a te kezedbe kerülnek a pályázati dokumentációk, tervek és műszaki kiírások – ezek feldolgozásában és értelmezésében te leszel a szakági szakértő, aki végül összeállítja ajánlatunk épületgépészeti részét.
  • A tervdokumentációk alapján te készíted el a költségvetési kiírásokat, és figyelemmel kíséred azok mennyiségi és minőségi megfelelőségét – nálad a pontosság kulcsfontosságú.
  • Foglalkozol a költségvetési kiírásokkal, mennyiségi és költségszámításokat végzel,
  • Számítunk az ötleteidre is: bátran javasolhatsz alternatív műszaki megoldásokat, ha azok költséghatékonyabbak vagy műszakilag előnyösebbek.
  • Fontos feladatod, hogy felkutasd és felvedd a kapcsolatot a lehetséges alvállalkozókkal és beszállítókkal, és árajánlatot kérj tőlük.
  • A beérkező ajánlatokat te elemzed és értékeled műszaki és kereskedelmi szempontból, ártükröket készítesz a vezetői döntésekhez.
  • A szerződéskötési folyamatok során is számítunk a közreműködésedre, hiszen te ismered legjobban a szakági részleteket.
  • Mindezekhez helyszíni bejárásokon, ártárgyalásokon, műszaki egyeztetéseken képviselheted cégünket és együtt dolgozol majd a projektvezetőkkel, szakági mérnökeinkkel és kivitelezési partnereinkkel – nálunk a csapatmunka tényleg együttműködésen alapul.

Pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Tárgyalóképes szakmai angol nyelvtudás

Jelentkezz hozzánk, ha az alábbiakban magadra ismersz:

  • Rendelkezel gépészmérnöki végzettséggel,
  • Dolgoztál már hasonló munkakörben – preferáltan legalább 5 évet,
  • Felhasználói szinten kezeled a Microsoft Office és AutoCad és Archicad programokat,
  • Tudsz priorizálni, precízen és önállóan végzed a munkádat,
  • Jól szót értesz másokkal, és nem riadsz vissza a napi problémák megoldásától.

Munkavégzés helye: Debrecen

Ha mindezek alapján úgy gondolod, hogy ez egy neked való állás, küldd meg nekünk önéletrajzodat a humaneroforras@hunep.hu e-mail címre!