Foci, közösség, jótékonyság – így telt a IV. HUNÉP Építőipari Jótékonysági Labdarúgó Torna
- 2025-06-16

Újra nagy sikerrel zárult a IV. HUNÉP Építőipari Jótékonysági Labdarúgó Torna
Negyedik alkalommal rendeztük meg a HUNÉP Építőipari Jótékonysági Labdarúgó Tornát, amely idén is kiemelkedő érdeklődés mellett, sportos hangulatban és közösségi élményekkel gazdagodva zajlott. A jótékonysági esemény az építőipari szereplők összefogását, a mozgás örömét és a közös társadalmi felelősségvállalást hivatott erősíteni — és ezúttal is minden célját maradéktalanul teljesítette.
Több mint száz résztvevő – 12 lelkes csapat
A tornán összesen több mint száz fő vett részt, akik 12 különböző cég képviseletében mérték össze erejüket a kispályás labdarúgó mérkőzéseken. Az esemény egyre népszerűbb: nemcsak a versenyzők, de a szurkolók is lelkesen követték a mérkőzéseket, sőt, a közösségi programoknak is nagy sikere volt.
A sportesemény nem csak a pályán zajlott. A futballmérkőzések mellett csocsóverseny, valamint közös főzés is várta a résztvevőket, így a nap nemcsak a testmozgásról, hanem a kötetlen, baráti hangulatról is szólt. Idén már többen családdal jöttek, így a felnőttek mellett a bitumen pályán a kicsik is külön mini bajnokságot rendeztek, ahol látszott, hogy lesz megfelelő utánpótlás. A díjkiosztón ezért természetesen a fiatalok és a gyerekek nyakába is került érem.
A labdarúgótornán összesen 27 mérkőzés zajlott le, melyek során 54 gól született. A győztes csapat idén a Rácz Tüzép lett, akik megérdemelten, magabiztos játékkal szerezték meg az első helyet. A dobogó második fokán, akárcsak az előző évben, a Topsteel csapata végzett. A harmadik helyet a MAPEI csapata szerezte meg.

Egyéni díjak – elismerések a legjobbaknak
Az eseményen a kiemelkedő egyéni teljesítményeket is díjazták.
A legjobb kapus címét a Frissbeton hálóőre, Tóth Dániel érdemelte ki.
A gólkirályi címet pedig Könyves Norbert, a Rácz Tüzép támadója vihette haza, aki összesen 7 találattal zárta a tornát.
Csocsóban is szoros volt a verseny
A csocsóverseny is nagy izgalmakat hozott:
- Aranyérmes lett a Dobik fiúk párosa,
- Ezüstérmet szerzett a UNIT Trade,
- Bronzérmes pedig a Rácz Tüzép duója lett.
A döntő meccs annyira látványosra sikerült, hogy alig lehetett az asztal mellett helyet találni – a trükkök, ügyes húzások és a lelkes szurkolás különösen emlékezetessé tették a verseny végét.

Jótékony céllal, jó hangulatban
A rendezvény célja túlmutatott a sporton: az egészségmegőrzés mellett, hagyományosan a jótékonysági gyűjtés került idén is az első helyre. A jótékonyságra fordított összeget idén is valamely Klinikai Alapítvány számára ajánljuk fel, melynek részletei hamarosan kiderülnek.
Minden résztvevő hozzájárult ahhoz, hogy közösen, összefogással jó ügyet szolgáljunk.
Köszönjük minden csapatnak, játékosnak, nézőnek és szervezőnek, hogy részesei voltak ennek a tartalmas napnak! Külön gratulálunk a díjazottaknak!
A IV. HUNÉP Jótékonysági Építőipari Focikupa kezdeményezésben résztvevő cégek névsora: STO ÉPÍTŐANYAG KFT., FRISSBETON, HUNÉP, MAPEI, MERCURE DEBRECEN, RÁCZ TÜZÉP, TOPSTEEL, UNIT TRADE, EPOXY FLOOR, PANEL CENTRUM, FELVINCZY ÉS TÁRSA, FRENYÓ ÉS TÁRSA.








































