Főoldal - Hírek

Aláírták a Szolnoki Főiskola új campusának megvalósítási szerződését
2007-03-05
2007-03-02
A Szolnoki Főiskola új campus épületének ppp-konstrukcióban történő megvalósítására vonatkozó szerződést írtak alá a felsőfokú oktatási intézmény és Hunép-Imola projekttársaság vezetői pénteken Szolnokon.
A 2,6 milliárd forint értékű beruházás kivitelezése idén májusban kezdődik, a 9 ezer négyzetméter szintterülettel rendelkező épületegyüttes átadása 2008 augusztusának végén várható.

Törzsök Éva rektor a szerződés megkötése kapcsán elmondta: a főiskola telephelyei szétszórtan helyezkednek el, ezek közül bővítésre a város pihenőparkjában, a Tiszaligetben van lehetőség, ahol a campus kialakításához Szolnok önkormányzatától közel négy hektáros területet kaptak térítésmentesen.

Mivel a fejlesztést sem saját erőből, sem állami támogatásból nem tudták biztosítani, az Oktatási Minisztériummal 2004 szeptemberében kötött megállapodás értelmében az új központot úgynevezett ppp-konstrukcióban valósítják meg, amelynek lényege, magántőke bevonása közcélú beruházásokba - tette hozzá a vezető.

A Hunép-Imola befektető csoport a campust felépíti, húsz évig üzemelteti, az erre az időszakra szóló bérleti díjat a főiskola és az oktatási tárca közösen teremti elő.
Törzsök Éva közölte: a tervek arról is szólnak, hogy a Tisza két partján lévő épületek megközelítését egy, a folyón átívelő gyaloghíddal könnyítenék meg. Ez a műtárgy nem képezi a beruházás részét.

Tóth Imre, az Imola Építő Fővállalkozó Szolgáltató Kft. vezetője elmondta: az új campusban rektori hivatalt, konferenciatermeket, nyolc tanszéket, kisebb-nagyobb előadótermeket, 1000 adagos konyhát, büfét és egyéb közösségi helyiségeket alakítanak ki.

A Hunép-Imola konzorcium a tendert kétfordulós közbeszerzési eljáráson nyerte el, a beruházás fejlesztési költsége 2008-as árszinten 2 milliárd 648 millió forintot tesz ki.
S. A./MTI
Forrás: szolnokinapilap.hu
 
      A HUNÉP Universal Zrt. stratégiája